13. Mielőtt folytatnánk, az összefüggések
áttekinthetősége végett nézzük meg a korai
Árpád-kor hierarchikus szerkezetének
összefoglalását!
1. Szent István király idejében a legfőbb udvari és
országos vezetők latin neve: optimates = jobbágyurak,
a jobbak, a király jobb kezei. Ez a kifejezés a későbbiekben
is megmarad.
Szent István idejében a comesek rétege adja a társadalom
legfelső rétegét. Ők a „maiores dignitatu” =
„nagyobbak a hivatal jogán”. Az udvari és országos méltóságok
betöltése is a comesek körébe tartozik. A „nemzetségi
előkelők”, akik a „maiores natu” = „nagyobbak
a születés jogán”. A törzsi előkelők, a nemzetségi előkelők
és a comesek neve még ez időben: „principes” is =
„fejedelmi személyek”, és „primates” = értsük mai nyelven:
„főemberek”. (A főembert, még a XVI. században is fejedelmi
személynek mondta a nyelvhasználat. Lásd, Károli
Gáspár Biblia-fordítását!)
Az előbbiekkel egy sorba kerülnek a beköltözött idegen
úri ivadékok, vendég lovagok közül azok, akik jelentősebb
birtokot kapnak, jelentősebb kormányzati
szerephez jutnak, későbbi leszármazottaik már a régi
előkelő családokkal azonos ősökre tekinthetnek, miután
apáik a magyar családokból nősültek. Ezek a vármegyétől
független, szabad birtokú „seniorok”, akik magánhadat
is állítanak. Közülük kerülnek ki elsősorban a comesek!
(Szent István királynak meg kellett küzdenie a régi törzsi
arisztokráciával, a „maiores natuval”, mint Koppánnyal,
Ajtonnyal is.) De volt, aki nem állott ellent, és az új rend híve
lett. Ők, mint megbízható emberek a comesek közé soroztattak,
országos és megyei ispáni hivatalokat láttak el.
Az országnagyok közt is előfordulnak a kezdeti századokban
várjobbágyi jogállapotúak, vagyis olyanok, akiknek
földbirtoka a vármegyei birtokhoz tartozik, a várispán
fennhatósága alá, így családjuk várhűbéres. Ez alól
csak a később szokásba jövő „eximálással” lehet kikerülni,
vagyis akkor, ha a király a földbirtokot kiveszi a vármegye
fennhatósága alól. Az országnagyi tisztség a személy
tisztsége, míg a birtok tulajdonlása a családjára szolgálati
kötelezettséget ró, a birtoklás ellenszolgáltatásaként.
Szent István király idejében országnagyi hivatalt
még rabszolga jogállapotúak is betöltöttek. A magas hivatali
állásuk ellenére ők továbbra is rabszolgák maradtak
jogállapotukban, míg föl nem lettek szabadítva.
Az előbb felsoroltak mind, együttesen a „jobbágy urak” =
„optimates” (jobbak).
Ilyen jobbágyúr például, a német Pfalzgraf, a palatinus,
vagyis palotagróf magyar megfelelője a nádorispán (ná dvor
spán = ispán az udvaron – szlávból átvéve és módosulva a név.
De lehet, hogy a nádpálca, mint kormányzó pálca a szótő, de
valószínűbb a „nagy úr ispán” szó torzulása! (A nádorispán a
királyi udvarnak, a palotának a feje: ilyen volt korábban például
Aba Sámuel király is, aki a szent király oldalán palatinus
volt, jobbágyúr, Szent István király sógora, az ősi Aba nemzetségből,
mely egész területét birtokolta a mai Heves és Abaúj
vármegyéknek, s amely nemzetség magát Attila fejedelemtől
származtatta, ők voltak korábban a három kabar (székely,
fehér-kun, kazár) törzs vezérei; (a harmadik „kabar” vezér:
Böngér, kun vezér volt, akinek Bors fiától származnak a
Gyarmati Balassák). A nádorispán alispánja, „curialis comese”
volt az „udcarispán”, a későbbi évszázadokban: ő lett az „országbíró”;
ugyanazon sémára, mint a vármegyékben is az ispán
helyettese, akkori nevén: „curialis comese ” a későbbi
idők „vice ispánja” az alispán.
A főlovászmester is ilyen fő „jobbágyúr” méltóság volt.
A rang jelentősége már megvolt Árpád idejében is, mert egy
lovas népnél a legnagyobb, legnemesebb érték a ló. (Árpád
főlovásza volt Csepel, akiről a sziget is a nevét kapta, mert
itt legelhetett, a folyótól védve, biztonságosan a királyi ménes!)
A kezdeti időben a tisztség neve még csak főlovász
= „agazo” vagy „senesal”, a mester szó hozzátéve, nyugati
mintára, csak a XIII. század elején jelenik meg. Ő a királyi
ménesek főfelügyelője. Katonai parancsnok is, mint csehországi
neve, a mareshal is mutatja. A tárnok a királyi kincstár
felügyelője, latinul „tavernar”; a pohárnok = „pincernar”,
vagy „butikular”szintén ősi, magas méltóság. Az asztalnok =
„dapifer” szintén fő udvari tisztség.
Ezek az udvari rangok a XIII. századra megerősödve, egyre
nagyobb tekintélyű tisztséggé lesznek. Erre az időre jelenik
meg nyugati mintára nálunk is a „magister” elnevezés. A továbbiakban
a „maiores dignitatu” = „nagyok a hivatal jogán”
megfelelője ez a szó.
(A mester = magister, valójában a „maior” = nagyobb szó
megfelelője, a lovagrendeknél és a céheknél is a mester jelentése
innen ered! Olasz majstro, angol mister? A francia
„monsieur” (möszjő kiejtve) = a mon és sir (angol úr) szavakból
van. A monsignore (vagy franciául monsineur (pedig a
mon = enyém és az idősebb = senior szavakból van, mely a
katolikus főpapok és a hercegek címe)
Ugyanebben az időben, III. Béla korában jelenik meg nálunk
is az előbbi tisztségek megnevezéseként és általában a
királyi főtisztségek megnevezéseként a nyugati „baron” szó
is, mely „szabad urat” jelent, a német „Freiherr megfelelője.
Ebből lesz majd a „barones regni” = „ország bárója” megnevezés
a legfőbb, országos tisztségeknél.
Szent István idejében még csak 45 vármegye volt, a
XIII. századra 72. Így a 45 vármegyei comes száma kibővült
72-re. A XIV. századtól a XVI. század közepéig, vagy inkább
végéig, a szűkebb értelmezés szerint a bárók az „ország bárói”
méltóságokat betöltő tisztségviselők, az országnagyok.
De a társadalom szóhasználata ennél pongyolább. Így tágabb
értelműen vették a báró szó jelentését is, ugyanúgy, mint
ahogy a Freiherr, baron szavak nyugati jelentése is nem a legmagasabb
méltóságokat jelenti, hanem csak független, szabad urat, ugyanúgy, mint a magyar, nagy földbirtokkal, hatalommal
bíró, sokszor várral és pallosjoggal is rendelkező
mágnásokat, akik nem szükséges, hogy hivatalt lássanak el,
de rangjuk azért megvan, hogy a királynak akár tanáccsal is
szolgáljanak.
2. A legfőbb „jobbágyurak” után következnek rangban
a királyi szerviensek közül
az előkelőbbek, akik örökletesen, családjuk hagyománya
által a királyi udvarhoz, a királyi familiához tartoznak
az udvar tagjai akkor is, ha nem ott élnek, ők a
„királyi jobbágyok (miles auli majd a későbbi időkben).
Valójában ide tartoznak majd a későbbi időkben, az előző bekezdés
végén említett, lazább értelemben vett bárók is, amennyiben
a XIV. századtól megnő a birtokuk, és nem maradnak a korábbi
század közepe előtti vagyonállapotban. Ugyanis a birtokok
nagysága általánosan csak ebben az időben és később növekszik
meg. Rangjuk tehát, nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyugati szabad
lovagnak, az angol baronettnek felel meg, pláne, ha nagyobb
a birtok s hasonlít az angol kisebb lordhoz a lovag… – De ne feledjük
el, hogy az időbeli összehasonlítások azért nem egészen fedik
egymást!
A királyi jobbágy is csak tisztségnek tekintendő, lovagi
megtiszteltetésnek, bár ez majd az utódokra is érvényes.
A királyi jobbágyok között is van várjobbágyi
jogállapotú, tehát olyan, akinek a földbirtoka a vármegye
alá tartozik, nincsen eximálva. De a személyt
és utódait a király kitünteti azzal, hogy vele mehet
hadba, az ő kíséretében.
3. A „királyi jobbágyok” után következnek rangban
a „királyi serviensek” közül azok, akik vármegyétől
független szabad birtokkal rendelkeznek, de nem elég
előkelőek ahhoz, hogy a király közvetlen fegyvertársai,
közvetlen familiárisai legyenek. Ők a megyés ispánokhoz
csatlakozva, azok zászlaja alatt harcolnak, de nem
alattvalói az ispánnak, ellentétben a nemes várjobbágyokkal
és várjobbágyokkal, akik viszont a vármegye
földesúri joghatósága alá tartoznak. Tulajdonképpen
ezekre a királyi szerviensekre is igaz, hogy az angol baronetthez
és a nyugati szabad lovaghoz hasonlítsuk. Birtoka ugyanis megyétől
független, az olyan angol baronetthez hasonlít, akinek van hűbérbirtoka,
lordja egy adott területnek, még ha kisebb lord is. De
megint ne feledjük, hogy az időbeli összehasonlítás nem elég árnyalt.
De abban a korban az angol baronettek jogállapota sem volt
egyértelműbb, mint a magyar szervienseké, sőt a Magna Charta
előtti idők grófsági törvényei szerint, még az earlök sem voltak
olyan biztos szabadságokkal, mint a későbbi idők lordjai.
A királyi szerviens is csak lovagi megtiszteltetés
a király részéről. A „serviens regis” kifejezés csak a
XII. század végén, III. Béla korában jelenik meg. Addig a
„miles” kifejezés volt használatban, valamint a szabad
nemeseknél a „nobilis” kifejezést haszálták az iratokban.
A XIII. századra általános kifejezéssé lett megnevezés
sem teljesen egyértelmű. Ugyanis itt is megfigyelhető,
hogy nem minden királyi serviens ténylegesen
szabad nemes. Ezek közt is van, akinek a földbirtoka
nem eximált, vagyis a vármegye földjének részeként,
birtokjoga és ebből eredő kötelezettsége alapján a vár
vazallusa a család. (Megfigyelhető ez a Kőrös megyei Rovistye
esetében,amelynek lakói 1279-ben királyi kiváltságlevelükben a
Dráván túli királyi szerviensek közé soroztattak, de megmaradtak
korábbi várjobbágyi kötelezettségeik.)
4. „Nemes várjobbágyok”, „Szent király szabadjai”
(Liberi sancti regis), a vármegyei törzsökös jobbágyok, akik
földbirtokuk révén vármegyei függésben vannak, de
mint megyei, partikuláris nemesek, a tényleges, szabad
nemesekhez hasonlóak, birtokukat a király sem
veheti el, öröklődik a birtok a családban. Ezért ez a
109
csoport csak katonáskodással tartozik a megyés ispán
zászlaja alatt, s csak katonáskodással, de a megyei fő
tisztségviselők is közülük kerülnek ki. Ha nincs fiági
örökösük, a birtokuk a királyra visszaszáll, ezért azt a
király engedélye nélkül el nem adhatják.
A nemes várjobbágyok jogállapota már mai szemmel
is egyértelműbb. De az előbbi pontoknál olvasott
ellentmondások miatt, sokszor a „királyi jobbágyot” és
a „nemes várjobbágyot” keverik a szövegértelmezők.
Valószínűleg az adott korban is keverték, hiszen a régi
„Szent király szabadjai”, vagyis akiket Szent István király
adományozott meg földbirtokkal a várbirtok földjén
és ott tette őket szabaddá („Jobbagiones a generatione,
qui scilicet liberi sancti regis discantur”), tehát azok, akinek
leszármazottai a későbbi „nemes várjobbágyok”, Szent
István király korában még lehet, hogy „királyi jobbágyok”
voltak, tehát olyan milesek, vitézek, akik a királynak
kedvesek voltak és kitüntette őket. Ne feledjük,
hogy a királyi szerviens kifejezés csak másfél- két
évszázaddal későbbi.
Tehát összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a társadalmi
hierarcia ez időben nem igen volt szigorúan értelmezett
rendszer, lassan alakult, fejlődött. Mindig
az adott pillanatban megnyilvánuló, tulajdonképpen
ötletként felvillanó királyi kegy jut érvényre a szokásjogban.
Ez a kuszaság tette szükségessé az 1222. évi
Aranybullát, hogy szabályozza a jogokat és kötelességeket.
Ez a zűrzavar azonban érvényre jut továbbra is.
Majd csak az 1351-es Aranybulla rendezi végérvényesen
a nemesi jogokat. (De a várjobbágyság jogállapota még
előfordul Zsigmond király idején is.)
5. „Szállásadó várjobbágyok”, ők, akik később lettek
a várjobbágyok közé emelve, egyes földesúri szolgáltatásaik
megmaradtak, dolgozni tartoznak a megyei
civitas tagjaként a mezei munkában, szállásadó
kötelezettségük van, ami azt jelenti, hogy a királyi és
a megyei tiszteket kötelesek elszállásolni, ha a birtokukon
járnak. Őket nevezik a XIII. század közepén
egyszerűen „várjobbágynak”, szemben a 4. pont „nemes
várjobbágyával”, a régi „szent király szabadjával”.
(Ide tartoznak némelyek szerint a XIII. században, IV. Béla idejében
előforduló „jobbágyfiúk” is. De szerintünk a „jobbágyfiú”
kifejezés elsősorban nem jogállapotot jelent, hanem IV. Béla így
nevezte az őt megmentő hűséges ifjú vitézeit, akik mellette maradtak
a muhi csatavesztés után. Viszont a jobbágyfiú elnevezést
a század végén III. Endre által használva is látjuk, Szepesi „jobbágyfiúk”
esetében.)
Talán ide, ebbe a pontba vehetjük azokat a szervienseket
is, akiket bár az uralkodó a „királyi szerviensek”
közé sorolt, de birtokuk nem lett felszabadítva, így vármegyei
függésük megmaradt, tehát várjobbágyoknak
minősülnek. (XIII. század)
6. A hospes milesek, a szerződött vitézek, vendég lovagok,
akiknek nincs birtokuk, különféle juttatásban
részesülnek szolgálatukért, a seniorok, vagy a megyés
ispánok, avagy az főpapok szolgálatában állnak. Nem
tartoznak ténylegesen uruk alá, de szerződésüknek kötelesek
eleget tenni, a senior hozzájárulása nélkül nem
mehetnek más seniorhoz. Ők a nyugati kóborlovagok
rétegéhez vehetők. Tehát szabadok, de szerződésük
szerint a becsület köti őket. Olyanok, mint a zsoldosok,
de általában „lovagok” a szó tényleges értelmében
is. Az ország nemese akkor lesz belőlük, ha a király
szerviensévé fogadja őket, birtokot ad nekik, a birtokot
kiemeli a vármegye fennhatósága alól. Ha nagyon
megtiszteli, akkor még familiárisává is fogadja, az udvar
tagjává, a király fegyvertársává. Ekkor lépnek a korábbi
2. pont „királyi jobbágyai” közé. Szent István király
idejében is a vendég lovagok többsége először ebbe
a kategóriába tartozott. S lehet, hogy a „szent király szabadjainak” egy része is így kapott a várföldön birtokot,
minthogy Szent István király célja a központi hatalom
megerősítése volt, s igyekezett a nemeseket is a
megye fennhatósága alá vonni, ami mint láttuk, a szabad
nemesek esetében nem sikerült neki, a történelem
kereke biztosította a vármegyétől a függetlenségüket.
7. Volt egy réteg, mely a vármegyei civitas közember
rétegét adta, mely a vármegye számára az élelmezést
és az egyre jobban szakosodott iparos munkát ellátta
és szabad volt, nem szolga állapotú, de a várispánság
hűbérébe, földesúri függésébe tartozott. Ők is a honfoglaló
szabadok utódai voltak.
Ugyanilyenek voltak a királyi udvar ellátását biztosító
udvarnokok is csak ők nem a vármegye alá tartoztak,
mert udvarnokföldeken laktak, de ők is ispánok
fennhatósága alatt álltak.
Közöttük is éltek rabszolgák, nekik is voltak szolgáik,
a legegyszerűbb népek voltak az „ínek”, vagyis
kicsinyek, az inasok.
8. Földesúri jobbágyok, ők a földesurak vitézei, a
magánhadsereg katonái. Ők is „jobbak”, a földesúr
alá tartoznak, ezért kapnak a földesúrtól jobbágytelket,
amiért katonai szolgálatot látnak el. (Erre a pontra
emlékezzünk majd vissza Róma történetének vázlatos ismertetésénél!
A rabszolgák felszabadítása manumissióval ment végbe,
ezekből kliensek lettek. A felszabadított rabszolga, urával szemben
továbbra is függő maradt, s ha kötelességéről megfeledkezett,
ura perbe foghatta, és így újra elvesztette szabadságát. A korai
Magyarország rabszolgából felszabadult jobbágyai is tulajdonképpen,
ennek a római elvnek a szellemében szabadultak fel. Ez a
régi római jogi eljárás és gondolatmenet is, már a későbbi hűbéri
gondolatot is előre vetíti!)
A XIV. századra egybeolvadnak a korábban különféle
szerződések szerint a földesurak birtokára telepedett,
a XIII. század végén már szabad költözködési joggal
bíró, mindenféle közrendű vendégekkel, valamint a
felszabadult rabszolgák leszármazottaival, akik szintén
a földesurak birtokára költöznek, telket kapnak,
hogy műveljék azt és a telek használatának fejében,
beszolgáltassák szerződésük szerinti tartozásukat.
Ők lesznek a XIV. századtól azok, akiket ezentúl jobbágynak
neveznek.
A XIV. század közepére, az 1351-es megújított
Aranybullával létrejön a későbbi egységes nemesség.
De ez kinyúlik még a XV. század elejére, amikor még
mindig vannak várjobbágyok. Zsigmond király uralma
alatt lesznek ezek is nemessé. Belőlük lesz a kisnemesség,
a „szegény nemesi rend”. (A korábbi kiváltságolt földesúri
jobbágyokhoz hasonló, egyházi nemesekkel még később is találkozunk.
Ezek nem tényleges nemesek, olyanok, mint általában
a földesurak tisztségviselői, ispánjai, akik a többi jobbágyhoz képest
kiváltságos helyzetben vannak, de azért szolgák.)
A XIV–XV. században még van egy olyan réteg is,
aki nem nemes, de nemesi földbirtokkal rendelkezik,
illetve anyja vagy felesége jogán nemesekhez hasonló
kiváltságokat élvez, de nem nemes, „ignobilis”: ők az
„agilisok”.
A királyi székelyek és a királyi jászkunok nemesekkel
hasonló egyetemleges szabadságjoggal bírnak, de a
székelyek bár a honfoglalás óta mind nemesek, azonban
a XVI. századtól közülük gyakorlatilag csak a „Primor”
= főember és a „lófő” = lovon harcoló tekintendő a későbbiekben
nemesembernek. A gyalogszékely közember,
bár szabad. A jászkunok szintén a nemesekhez hasonló
egyetemleges joggal bírnak, bírájuk a nádor, kapitányaik
alatt mennek hadba a király zászlaja alatt, mint a
régi szerviensek, de ők sem nemesek abban az értelemben,
mint egy általában véve köznemes. Ők csak szabad
gazdák, alföldi tanyáikon, amely tanyák éppen jogi és
vagyoni helyzetükből következően alakulnak tanyavilággá.
A jászkunság királyi föld, melynek a lakói egyetemlegesen
bírnak nemesekhez hasonló szabadsággal.
A területre beköltöző újabb jövevények is ugyanezt a szabadságot
bírják. Úgy, mint egy városi civitas polgárai,
ámde a jászkunok, ha elköltöznek a területről, akkor is
megmaradnak jászkun jogaik, a jászkun kerületbe pedig
bármikor visszatérhetnek.
A szászok is, előbb az erdélyiek, majd a szepességiek
is, királyainktól egyetemleges szabadságokat kaptak.
(Az erdélyi Beszterce vármegye is a szász földhöz tartozott.)
A városok is kiváltságolt jogokat kaptak, egyetemlegesen,
mint civitas bírták a lakosok a jogokat.
Már a jobbágyság létrejötténél említettük, hogy a mindenféle
közrendű vendégek, valamint a felszabadult rabszolgák
leszármazottai, akik szintén a földesurak birtokára
költöznek, telket kapnak, hogy műveljék azt, és a telek használatának
fejében beszolgáltassák szerződésük szerinti tartozásukat.
Ők lesznek a XIV. századtól azok, akiket ezentúl
jobbágynak neveznek. Ugyanilyen vendég, beköltöző, idegen
hospes eredetűek voltak a városok lakói is. Már Szent István
idejében megkezdődött a beköltözők általi gyarmatosítás.
A „szent király” nemcsak lovagokat hívott a keresztény állam
megteremtéséhez, hanem egyszerűbb embereket is; iparosokat,
mesterembereket.
Voltak a beköltözők közt olyanok is, akik a várispánságokba
lettek letelepítve, hasonlóan a különböző kiszolgáló
falvakhoz, melyek már a honfoglalás idejében is létrejöttek
a fejedelmi, törzsfői és nemzetségfői szálláshelyek körül.
Ezek a várnépekbe olvadtak bele. Köznépi falvak lakói,
castrensisek lettek, „populi castrensi”. Voltak olyanok is, akik
magánföldesurak földjére kerültek. Ezekből is idővel földesúri
jobbágyok lettek.
Szent István király idejében már, és később sem tűrték a
kóborlást az ország területén. Aki kóborolt, azt elfogták és
megkorbácsolták, vagy eladták rabszolgának. Még a jövevény
mileseknek is, láttuk a korábbiakban, egy-egy seniorhoz vagy
püspökhöz kellett szegődniük, ahol ellátást és zsoldot kaptak.
Hát még az egyszerű köznépnek, hogy lett volna szabad
a kóborlás. A csavargó lop, és kárt okoz, nincs rá szükség.
A köznépnek úrhoz kellett szegődnie, patrónus után kellett
néznie. A vendégek hol munkát teljesítettek, hol bizonyos
censust, néhány dénárt, például füstpénzt fizettek be, a király
rendelete szerint. Ez volt a „vendégek adója” = „qui vulgo
fumarii diciatum”. Ezek kötelesek voltak az úrnál, aki őket
befogadta, megmaradni, mindaddig, míg az úr őket kellőképpen
tartotta és kötelességeinek eleget tett.
Szent István király maga mellé, a királyi szálláshelyre,
Székesfehérvárra, Esztergomba s némely más vidékekre olaszokat,
németeket, franciákat hívott, hogy az idegen ismeretek
virágoztassák az országot.
A magánföldesúri és egyházi földesúri hatalom alá
került városok mezővárossá lettek. Néha a már korábban
királyi városok is el lettek adományozva, ilyenkor
földesúri fennhatóság alá kerültek, mezővárossá,
„oppidummá” lettek.

TOVÁBBIAK A KÖNYVBEN OLVASHATÓAK! RENDELD MEG!

____________________________________________________ 

Lehoczky József: Magyar lovagkönyv, a feudalizmus kézikönyve - 2012

Kiadója: Novum Publishing GMBH A-7311 Neckenmarkt Rathausgasse 73.

 

Már nem a Novum Kiadónál van a szerzői és a forgalmazási jog!

Megrendelés:  

A könyvet jelenleg a kiadás PDF formátumában veheti meg, 1000 Ft-os áron!

Megrendelés a szerzőtől:      

 gyogyito.ero@gmail.com

email címre írott igényléssel.

 

Ezután Önnek kiküldjük a számlát az Ön által megadott email címre.

Ön a könyv árát átutalja nekünk. 

Ezután elküldjük önnek emailben a PDF formátumú könyvet.- A könyv terjedelme: 555.oldal - 

 A nyomtatott példányok már elfogytak. Ha CD-n kérné a könyvet, akkor az ára előreutalással 1800 Ft, plusz a postázási költség, mely 2300 Ft, tehát 4100 Ft. 

 

 

    Új szempontok szerinti történelem-szemlélet! Egyháztörténeti és jogtörténeti OK és OKOZAT közti összefüggések!   

    

 

Oldal: 13. A korai Árpád-kor hierarchikus szerkezetének összefoglalása
MAGYAR LOVAGKÖNYV - A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE- Hit, Isten, Haza, Becsület! - © 2008 - 2024 - novella-vers.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat