20. A hercegi rang és cím Magyarországon
A kor magyar felfogását mutatja egy krónikabeli eset
még a XI. századból: Salamon király és I. Géza harcában,
a mogyoródi csatában Géza oldalán testvére Szent László is
harcolt. Miután győztek, a csatatéren a sok halott között megtalálták
a sváb Guthok neméből való Vid, bácsi ispán tetemét
is, aki Salamon felbujtója volt I. Géza ellen. Annak idején arra
biztatta, hogy ne bízzon Géza hercegben, mert mégiscsak
király akar lenni; inkább ölesse meg és tegye meg őt, Videt,
Salamon hűséges emberét herceggé. S akkor Salamon biztos
lehet a királyi hatalmában. Most, hogy ott feküdt teteme a
csatatéren, László herceg látván a sok halottat, régi magyar
módra, mint hajdan Attila halálakor tették, felhasogatta arcát,
tépte haját és „kesergett, mint az anya fiainak elvesztvén”.
Vid teteme fölött pedig, ezt mondta: „– Téged is sajnállak,
bár mindig ellenségünk voltál. Vajha éltél, megtértél,
s a békét köztünk megerősítetted volna. Csodálom,
nem voltál hercegi faj, miért akartál mégis hercegséget?
Nem voltál királyi vérből, miért akartál koronát?
Most a szívet, mely hercegségre vágyott, dárda járta át,
és a fejet, mely koronát óhajtott, kard hasítá ketté!”
Annak az ősi, Szent István óta szokásban lévő felfogásnak,
hogy csak királyi vér lehet Magyarországon herceg,
vagy olyam idegen hercegi vér, aki Magyarországon
él; alapja talán az, hogy, míg az Európa nyugati felén
lévő területeken a hercegek a törzsi vezérekből, fejedelmekből
lettek, és rangjuk, címük a latin „dux” és a
német „fürst” = vezérlő fejedelem megnevezés volt; addig,
a magyar honfoglaló vezéreknek, kik szintén „dux”
néven neveztetnek a latin szövegekben, az utódai nem
viseltek soha hercegi címet.
De ez is hasonlítható a német terület szokásához; ugyanis
eredetileg ott is csak öt hercegség volt, a többi törzsi vezérből
markgróf lett, ezek utódai csak később lettek hercegesítve.
Viszont Franciaországban, ahol teljes mértékben érvényesült
a hűbériség, hasonlóan a magyar szokáshoz, ahol viszont
nem volt igazi hűbériség, csak az uralkodóházi hercegek,
vagy a király rokoni családjai voltak hercegek.
Magyarországon kezdettől, mindig csak a királyi hercegek
viselték az örökös hercegi címet. Hivatalbéli hercegi
címekről már szóltunk. A legkorábbi időtől Erdély
volt külön hercegség, ahol a korai Árpádok idejében az
országrész kormányzója viselte a „dux” = herceg címet,
az előtt is, hogy szokásba jött volna az, hogy a már apja
életében megkoronázott ifjabb király is viselte az általa
kormányzott Erdély hercege címet. Még Géza fejedelem
idejéből származott ez a szokás, a régi kettősfejedelemség
intézményéből fakadóan; az erdélyi Gyula rangja folytán.
Ez volt az egyik, már a régi szokásjogra is visszavezethető
jogalapja a XVI. században létrejött Erdélyi
fejedelemség létrejöttének, a megkoronázott Habsburg
király mellett és attól függetlenül uralkodó fejedelemmel.
(Amellett, hogy az erdélyi fejedelemség a XVI. században török
hűbérként jött létre, az I. Ferdinánddal kötött megállapodás után.)
Magyarországon, a későbbi időkben is, örökös
hercegi cím, csak a királyi család tagjait illette mindenkor,
valamint azokat az idegen hercegeket, akik
Magyarországon is birtokosok voltak és viselték születésükből
eredő rangjukat. Ugyanis Magyarország területe
jogilag nem oszlott hercegségekre, kivéve az Árpádok idején,
a XIII. században Szlavóniát, vagy Horvátországot, mikor
az uralkodóház egyik tagja viselte ennek a területnek a
hercege címet, vagy például mikor az erdélyi országrészt
valamelyik királyfi bírta hercegségül. Bár korábban is
találkozunk ugyan, mint már korábban említettük, a déli
bánságokban, például a csernyigovi fejedelemmel, mint
macsói herceggel, de ez esetben is ez úgy értendő, hogy a
későbbi időben majd macsói bánnak nevezett tisztséget
egy idegenből jött herceg tölti be. Vagy például II. Endre
a megkoronázása előtti időben a „Dráván-túli herceg”,
azonos rang a „Szlavónia hercege” ranggal. 1192-ben találkozunk
Gilet Miklós herceggel, Fraknó urával, de ő is
csak egy hivatalt viselő, kinevezésének időszakára herceg,
és nem örökös herceg, ő csak valamely terület kinevezett
kormányzója, a megbízatás idejére. Utódai Fraknói
grófoknak neveztetnek majd. Egy nemzedékkel később,
IV. Béla idejében is látszólagos kivételt képez az, hogy
Kán László, bár nem királyi herceg, csak országnagy,
de 1245-ben hivatalból „bán és egész Szlavónia hercege”.
Bán alatt Horvátország bánja értendő, Szlavónia
hercege alatt pedig, Szlavónia kormányzóját kell értenünk,
nem örökös hercegi rangot. Mikor a XIII. század
második felében IV. Béla megszerezte Stájerországot
és azt Magyarországhoz csatolta, oly módon, hogy a
Veszprémtől nyugatra eső részt egybekapcsolva vele,
külön hercegséggé tette, s azt fiára, István ifjabb királyra
bízta. Egy időre ez a terület is tartományi hercegség
volt, a magyar korona fennhatósága alatt.
Viszont a horvát tartományban, még akkor is, mikor IV. Béla
dédunokája, Martell Károly, IV. László nővérének, Máriának
a fia, volt a pápa által támogatott ellenkirály III. Endrével
szemben, akkor is, a horvát terület kormányzóját továbbra
is bánnak nevezték.
De csak a horvát bánt nevezték ekkor még bánnak, mert ez
a rang Horvátországból származik, ellenben a későbbi korokban
már szlavón bánnak nevezett tisztet még ”szlavón
hercegnek” nevezték. (Lásd 1245-ben, IV. Béla, szlavóniai
kormányzóját, Kán Lászlót, mint „bán és egész Szlavónia
hercege” hivatalt viselő főurat!) Ez az elnevezés azért is dívik
ebben az időben, mert már III. Béla és II. Endre idejében és
utána Martell Károly idejében is a francia szellem uralkodik a
királyi udvarban, és a francia jogi gondolkodás kerül előtérbe,
rövid időre Magyarországon, ezért adományoz III. Endre is,
majd Mária és Martell Károly (Károly Róbert apja (is francia
mintájú hűbéreket, a magyar szokásjogtól és joggyakorlattól
eltérően. (Lásd majd könyvünkben a magyar uralkodókról szóló
részben III. Endre korának viszályairól írtaknál!)
Martell Károly, IV. Béla dédunokája, IV. László nővérének,
Máriának a fia, volt a pápa által támogatott ellenkirály
III. Endrével szemben. Nagy Lajos király és Zsigmond korában
találkozunk Opuliai Miklós és László hercegekkel, de ők
lengyel hercegek, akik a Lengyelországgal ekkortájt unióban
lévő Magyarországon is betöltenek országos méltóságot.
Hogy nem lehet örökös jogú egy vármegye-adomány, valamint
a hercegség, erre az állításra cáfoló példa lenne a következő:
III. Endre, a Martell Károly ellenkirály elleni harcok
idején, segítségül hívta nagybátyját, Marosini Albertinót,
hogy megnyerje magának. Ezért „jogilag”, mintegy fiává fogadta
saját nagybátyját és neki ígérte, ha ő, a király meghalna,
örökségként a királyi széket, amivel természetesen gyakorlatilag
nem rendelkezett, és nagybátyjának adta, „Mint a királyi
gyermek első méltóságát”, egész Szlavónia hercegségét,
valamint örökös joggal egész Pozsega vármegyét, mely most
már a király és királyné tulajdona volt.
Visszatérve arra az állításra, hogy a hercegi rang
Magyarországon nem lehet adományozottan örökletes, ez
alól látszólagos kivétel, a Munkács várát megépítő
Keriatovich Theodor, Litvániából menekült herceg, akit
1357-ben I. Lajos király kegyelmébe fogadván, a munkácsi
uradalommal ajándékozott meg, oly módon, hogy azt
ő és utódai örökös hercegi címmel bírhassák, az uradalom
örökös jogaival. Ő hercegi származása alapján lesz
Magyarországon is hercegként tisztelve. Birtoka nem lesz
külön tartományként, nyugati értelmű hercegség, csak
egy uradalom, melynek herceg az ura, hercegi kiváltságokkal.
De ez estben is egy idegen fejedelmi vér hercegi
jogainak elismerése és megtiszteltetése az adomány.
Munkács nem nyugati értelmű hercegség, nem külön tartomány
az országban. De a birtokon érvényesülnek az
úr hercegi jogai. Talán a német magasabb „herzog” és az
alacsonyabb „fürst” hercegi címek különbségét tekinthetjük
érvényesnek. A későbbi Római Szent Birodalom
hercege rangot viselő magyar hercegi családok is címerkoronájuk
alapján, mind fürst rangot viseltek. Birtokaik
Magyarországon szintén nem külön tartományok, mint
idegen hercegek tiszteltetnek címükben magyar főúrként,
ugyanakkor birtokaikon érvényesülnek hercegi
jogaik. Egyébként, miután Keritovics Teodor hercegnek,
Munkács urának a családja a XIV. század végén kihalt,
ezután a későbbi évszázadokban lengyel hercegek is bírták
az uradalmat, ugyanilyen módon, a köznapi nyelvben
hercegségként. A Rákócziak, mint hercegséget vásárolták
meg később a lengyel hercegektől Munkácsot
és Makovicát, ehhez pedig, megerősítésként kapták a
Habsburgoktól, mint erdélyi fejedelmek és Munkács, valamint
Makovica (vásárolt jogú) hercegei a Római Szent
Birodalmi Herceg (fürst) rangot. Ezáltal uradalmuk már
ténylegesen, mint hercegség szerepelt a köztudatban,
ugyanis megint a régi elv érvényesült: az idegen herceg
hercegi jogait tisztelik magyarországi birtokain is,
mert a herceg magasabb rendű más főuraknál és nemeseknél.
Mindegyik örökös rangú magyar hercegi családnál
ez az elv érvényesül.
S ilyen látszólagos kivétel még, mikor Újlaky Lőrincet
„szerémi hercegnek” nevezi a történetírás, ő valójában nem
a szerémi hercegség hercege, minthogy ilyen nincs is,
hanem egy olyan herceg, aki a szerémségben birtokos.
Újlaky Lőrinc ugyanis apja, Újlaky Miklós, bosnyák király
révén herceg, továbbá, mint Római Szent Birodalmi
Herceg. Ugyanis, miután eljegyezte a cseh király lányát, a német-
római császár Újlaky Lőrincet „római szent birodalmi
herceggé” tette. Így magyarországi uradalmában a magyar
király is hercegként címezte. Viszont, itt még meg kell említenünk,
hogy Szerém vármegye ugyan Szent István
idejében már létező vármegye volt, s így az Aranybulla 16.
pontja szerint el nem adományozható, de a megye déli része,
csak Nándorfehérvár elfoglalása után lett magyar terület,
Salamon idejében. Ekkor a várat ostromló Géza herceg,
a későbbi I. Géza király ellenfelének, a várat védő
stratégosznak latinul Dux, azaz hercegi rangja volt, tehát
régi időre visszatekintve is a Szerémség déli része
szokásjog alapján is lehetett hercegség.
(Corvin János, mert királyi herceg, mikor valójában csak
liptói főispán, gyakran liptói hercegnek neveztetik, holott
Liptó vármegye jogilag nem hercegsége neki!)
A későbbi idők hercegei is mind „Római Szent
Birodalmi Hercegek”: Bethlen Gábor fejedelem, Rákóczi,
Apaffy, Esterházy, Batthyány, Grassalkovich családok, akiknek
magyarországi birtokain is érvényesülnek hercegi jogaik.
1806 után pedig, mivel megszűnt a (német-) Római Szent
Birodalom és új államalakulatként létrejött Ausztria
Császárság; az új birodalom hercege, a Pálffy család már
Ausztriai Birodalmi Herceg. A Festetich család a XIX. század
végén beházasodva a Hohenzollernek királyi és császári
házába: Birodalmi Herceg. A Lónyay család is, beházasodva a
Belga királyi családba, 1917-től Ausztriai Birodalmi Herceg.
A „Római Szent Birodalom Hercege”, címek közé tartozik, az
esztergomi érsek hercegprímási címe is. Ez III. Károly királytól
származik, aki a mindenkor hivatalban lévő esztergomi
érseknek a „Római Szent Birodalom Hercege” címet
adományozta. Így tehát ez sem magyar hercegi cím, és
ugyanakkor hivatali cím, nem a személy örökli, hanem az érseki
méltósághoz tartozik.
Mindegyik örökös rangú magyar hercegi családnál a
korábbiakban mondott elv érvényesül. Viszont fel kell
hívnunk a figyelmet egy tényre! A birodalmi hercegi
cím és rang csak egy méltóság. Attól, hogy valaki birodalmi
hercegi, vagy, mint majd látjuk a következő fejezetben,
Erdélyben adományozott birodalmi grófi címet
visel valaki, még nem válik ez által a német-római birodalom
szuverén fejedelmévé, csak ha olyan birtoka van a
birodalom területén, melyet a császár kifejezetten „birodalmi
hercegség” vagy „birodalmi grófság” rangjára
emel. Így a magyar „római szent birodalmi hercegi”, illetve
az erdélyi „római szent birodalmi grófi” családok,
minthogy birtokuk nincsen a német-római birodalom
területén, ők a magyar királyság alattvalói, birtokaik
a Szent Korona alá tartoznak, ők nem szuverén fejedelmei
a Római Szent Birodalomnak!
Lásd ez alól kivétel a következő sorokban az Esterházyak
példáját, akik birodalmi birtokok szerzése után a németrómai
birodalom szuverén fejedelmei közé is bekerültek!
Az előbbiekben leírtakkal ellentétben, azonban a németrómai
birodalomban, például, ha csak egy grófi címmel
bíró személy, vagy család megvásárol egy olyan birtokot,
amely birodalmi hercegség rangjára van emelve, akkor a
vásárló személy, vagy család címe továbbra is gróf, de a
birtokkal járó címe alapján ő a terület hercege címet is
viseli, és szuverén fejedelem is. Ha pedig egy birodalmi
grófság rangjára emelt birtokot vásárol meg egy birodalmi
herceg, akkor viszont, ő a megvásárolt birodalmi
grófságnak a szuverén fejedelme és hercege lesz!
Az örökös rangú magyarországi hercegi családok
ezek:
Újlaky Lőrinc, Római Szent Birodalmi Herceg, Szerémi
hercegnek nevezve; Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és
választott magyar király, Római Szent Birodalmi Herceg;
Rákóczi család, mint Erdély gyakori fejedelme, Római Szent
Birodalmi Herceg, Munkácsi és Makovicai hercegnek nevezve;
Apaffy család, mint Erdély fejedelme, Római Szent
Birodalmi Herceg, Esterházy család, Galánta és Fraknó
ura, Római Szent Birodalmi Herceg; Fraknó grófjaként
és hercegeként nevezve, Fraknóban hercegi várőrség tartásának
jogával; később, birodalmi birtokok szerzése
után, a birodalom fejedelmei közé is sorolva; Batthyány
család, hercegi ágazat, Római Szent Birodalmi Herceg,
Strattman jogon, Strattman hercegeként és Németújvár
grófjaként nevezve; Grassalkovich család, Római Szent
Birodalmi Herceg; Pálffy család, már 1806 utáni rangemelés
folytán, Ausztriai Birodalmi Herceg; Koháry családból
Koháry Antal, Cs. Kir. kamarás, Hont vármegye örökös
és valóságos főispánja, az aranygyapjas rend vitéze, Cs.
Kir. valóságos és belső titkos tanácsos, Magyarország főpohárnok-
mestere és főkancellárja, 1815-ben Ausztriai
Birodalmi Herceg rangrajára emeltettett, 1826-ban fiúgyermek
nélkül elhalt, leánya Mária-Antónia egybekelt
Szász Couburg Ferdinánd György herceggel; – így a Koháry
birtokok a Couburgokra szálltak, kik Magyarországon
ezután indigenálva Koháry-Couburgokként szerepeltek.
Festetich család, szintén 1806 után, a század másodok
felében rangemelve lett Birodalmi Herceg, miután
már korábban Festetich László gróf feleségül vette herceg
Hohenzollern-Heckingen Jozefina, csillagkeresztes
palotahölgyet, s így a porosz királyi családdal léptek rokonságra.
A leszármazottak csak a XIX. század második
felében lettek hercegek. S végül, 1917-ben rangemelve
Lónyay Elemér gróf, miután feleségül vette Stefánia főhercegnőt,
Rudolf trónörökös özvegyét, beházasodott
a belga királyi házba és egyben a Szász-Couburg-Góthai
fejedelmi házba, ezért Ausztriai Birodalmi Herceg lett.
A mindenkori esztergomi érsek III. Károly király
óta, hivatalbéli Római Szent Birodalmi Herceg; innen
a Hercegprímás megnevezés. (Azzal, hogy a legelső hivatalt
viselő magyar zászlósurat, az érsekprímást hivatalbéli
Római Szent Birodalmi Herceggé tette a császár és király, ezáltal
az ország legelső közjogi méltóságát tette a birodalom
egyik méltóságává; joggal érezhető itt is az a törekvés, hogy
Magyarország a német-római birodalom része legyen! Ámde
ennek ellentmond a korábbi évszázadok szokása, mikor még
ilyen törekvésekről szó nem lehetett, de például Újlaki Lőrincet
is Római Szent Birodalmi Hercegi rangra emelte a császár,
mert eljegyezte a cseh király leányát; ekkor pedig ez nem jelentett
semmiféle jogi függőséget, csak egy megtisztelő gesztus,
mely a nemzetközi jogban korábban is szokásban volt.
Így például Garai nádor Zsigmond király idejében diplomáciai
megtiszteltetésként a francia nagytanácsba is beválasztatott,
őt nevezték a franciák a „nagy grófnak”. Így az esztergomi
érsek birodalmi hercegi rangja is csak megtiszteltetés!)
A többi magyarországi hercegi család, mint indigenáta,
honfiúsított lett Magyarországon is hercegként szereplő,
de idegen herceg, mint például Odeschalchi (szerémi
és ceri előnévvel), továbbá: Leövenstein, Lichtenstein,
Couburg (Koháry-Couburg), a Modenai herceg, Condé
hercegei, továbbá a Metternich hercegi család, San
Martino. Ezek között van olyan is, akit az országgyűlés
nem is honfiúsított!
A Regéczi Bretzenheim hercegek: Bretzenheim Károly
Auguszt hercegnek két fia, 1827-ben honfiúsíttattak; a
régi Rákóczi uradalmak egy részét bírták: Sárospatakot,
Regécet stb. Az utóbbiról vették előnevüket.
 

   

TOVÁBBIAK A KÖNYVBEN OLVASHATÓAK! RENDELD MEG!

____________________________________________________ 

Lehoczky József: Magyar lovagkönyv, a feudalizmus kézikönyve - 2012

Kiadója: Novum Publishing GMBH A-7311 Neckenmarkt Rathausgasse 73.

 

Már nem a Novum Kiadónál van a szerzői és a forgalmazási jog!

Megrendelés:  

A könyvet jelenleg a kiadás PDF formátumában veheti meg, 1000 Ft-os áron!

Megrendelés a szerzőtől:      

 gyogyito.ero@gmail.com

email címre írott igényléssel.

 

Ezután Önnek kiküldjük a számlát az Ön által megadott email címre.

Ön a könyv árát átutalja nekünk. 

Ezután elküldjük önnek emailben a PDF formátumú könyvet.- A könyv terjedelme: 555.oldal - 

 A nyomtatott példányok már elfogytak. Ha CD-n kérné a könyvet, akkor az ára előreutalással 1800 Ft, plusz a postázási költség, mely 2300 Ft, tehát 4100 Ft. 

 

 

 

    Új szempontok szerinti történelem-szemlélet! Egyháztörténeti és jogtörténeti OK és OKOZAT közti összefüggések!   

  

 

Oldal: 20. a hercegi rang és cím Magyarországon
MAGYAR LOVAGKÖNYV - A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE- Hit, Isten, Haza, Becsület! - © 2008 - 2024 - novella-vers.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat