19. A grófi rang Magyarországon

A grófi rang Horvátországban már az Árpádok óta öröklődő
volt, mert vármegyéi társországként nem szentistváni alapításúak
voltak, ezért a területeket magánbirtokként el lehetett
adományozni, az Aranybulla tilalma rájuk nem vonatkozott.
A Blagay, Zrínyi (Szubich) és Frangepán család esetében
a grófi cím és az egész vármegye eladományozása,
a XVI. század, I. Ferdinánd kora előtt is létezett, sőt
kimondottan grófi rang adományozásával. Láthatjuk a
Blagayaknál, hogy mikor Itáliából a magyar korona alá jöttek,
már grófok voltak, s III. Béla királytól kifejezetten a „vodicsai
grófságot” kapták, mely ráadásul nem is vármegye, vagy
zsupánia volt. A vodicsai terület kifejezetten grófságként
megnevezett várbirtok volt. A Frangepánok is Itáliából
eredtek, a Dalmát szigeteken levő területeikre nemcsak
a magyar királytól, de a pápától is nyertek adományt,
így az ő dalmát területeik a nyugati hűbéri értelemben
vett grófságok voltak, sőt, mint határon lévő és kettős
felségterületű birtokok, őrgrófságnak minősültek,
mint pápai hűbér is, és ezen keresztül császári hűbér
is. Ráadásul a III. Endre korabeli belviszály idején, Martell
Károly részéről is, francia módra is hűbéradományt
nyertek, csakúgy, mint a Szubichok (Zrínyiek). A nyugati
hűbérjog szerint tehát ez a három család frank,
szicíliai jog szerint is, és a Római Szent Birodalom által
is gróffá lett, már a régebbi időkben, ezt így ismerte el a
Habsburg udvar is a XVI. században, tehát külön grófi rang
adományozására ezért a Zrínyieknél és a Frangepánoknál
nem is volt szükség 1526 után, minthogy a Habsburgok értelmezése
szerint is érvényes grófi rang adományuk volt.
A magyarországi területen a „Szentgyörgyi és
Bazini grófok” estén és a „Fraknói grófság” esetén is,
139
határon lévő területről van szó, nem is vármegyéről,
hanem nyugati értelemben vett várgrófságról, mely
nyugati hűbérjog szerint is várgrófsággá lett azáltal,
hogy az említett várak urait a magyar királyok is folyamatosan
grófnak nevezték. Sőt, a császár is grófnak
nevezte a Pozsony vármegye nyugati határán birtokló
Szentgyörgyi és Baziniakat, mikor számukra engedélyezte
a vörös pecsét használatát és címerük sisakdíszében
a császári korona viselését; továbbá a Sopron
vármegye nyugati határán lévő Fraknó is birodalmi várgrófsággá
lett azáltal, hogy elzálogosította Mátyás király
a császárnak, a Magyar Szent Korona visszaszolgáltatásának
ellenértékeképpen, s így Fraknó már a
Római Szent Birodalom részévé lett egy időre. Így létrejött
a Római Szent Birodalom szokásjoga alapján az,
hogy Fraknó várgrófság.
A Hunyadiak „Beszterce örökös gófja” rangja is
Habsburg Alberttől származott, a Szapolyaiak „Szepes
örökös grófja” rangja I. Mátyás királytól, de lehet, hogy
már V. Lászlótól.
(Sőt, a szepesi grófi hivatal több volt már az Árpád korban is,
mint egy megyés ispánság. A XIII. század elején a szepesi gróf, a
szászok grófja, az őket, későbbi nevükön zipsereket (ejtsd: cipszerek)
becsalogató Jordán gróf, a Görgeyek őse volt.
Még korábban Kálmán király második házasságából született
Borics, kinek anyja az orosz, Vlagyimir Monomachosz, szuzdáli
nagyfejedelemnek a leánya, Eufémia volt, lett a szepesi gróf, tehát,
hercegi vér, így magasabb rang, mint egy átlagos megyei comes.
Eufémia hűtlen volt Kálmánhoz, már házasságkötésük előttről
egy ifjú szeretőt tartott, s vele később is hűtlen volt férjéhez,
ezért Kálmán hazazavarta apjához és fiát sem ismerte el az övének.
Boricsot II. István király, Kálmánnak fia, kit nem volt szabad
testvérének neveznie, tette szepesi gróffá. Borics később halicsi fejedelemmé
lett, de onnan is elűzetett, majd ipájánál, a lengyel királynál
élt. Itt keresték fel a pártütő magyar urak és kérték fel magyar
királynak, ezután trónkövetelőként lépett fel. Mindenkitől
140
gyűlölve bukott el. (Egyes írásokban Kálmán hűtlen felesége, kiről
itt szó van, Swatopolk kijevi fejedelemnek leánya, Predzlawa,
de ez tévedés, mert ő Kálmán öccsének, Álmosnak, Ráma hercegének
volt a neje.)
(A későbbi szepesi grófok, a Szapolyaiak történetét könyvünkben
az Erdélyi fejedelmeknél!)
Így ezek a grófságok is szó szerint grófságok voltak,
a király nevezte így az adományozáskor. (Később
a Csákyak kapták meg a Szepes örökös grófja rangot!)
Ez a négy várbirtok urainak volt a szűkebb értelemben
vett Magyarországon tényleges grófi rangja a XVI. század
előtti időben, a horvát-dalmát és szlavón területen
birtokló előbb említett családokon kívül. A többi grófnak
nevezett személy, vagy család a XVI. század előtt
valójában csak főispán!
Ellenben:
A szintén horvát-szlavón területen birtokos Draskovich
családnál csak a vármegye volt eladományozva, és így már a
XVI. század előtt is örökös főispánok voltak, mint a terület
urai, de őnekik nem lett kifejezetten grófi rang adományozva.
Így bár a XVI. század előtt grófnak neveztettek, úgy, mint a
magyar szóhasználatban általánosan nevezték a főispánokat
még a XVI–XVII. században is, de őket az ausztriai ház nem
tekintette szigorú értelemben grófnak, mert erre szó szerinti
királyi adományuk nem volt.
Az itt birtokló Corbáviai család is ebbe a körbe tartozik
valójában, még ha számos főméltóság került is
ki a családból és tartományi terület urai is voltak, de
kifejezetten grófi rang nem lett nekik adományozva.
A XVI. századi értelmezés szerint már ők is csak főispánnak
minősültek volna, ha ki nem haltak volna. Bár, lehet, hogy
a szokásjog itt is érvényesítette volna a rangot a későbbiekben;
de a legvalószínűbb, hogy a Habsburgoktól új rangemelő
adományt kaptak volna!
S még egyszer megismételjük azt, amit már korábban is
mondtunk:
141
Az idézett örökös főispánságnak tekintendő grófságok
és a kifejezetten grófi címmel adományozott, ténylegesen
is grófságnak tekinthető uradalmak már mintául
szolgálhattak
az 1526 utáni magyar szokásjognak; mint láthatjuk
pl. a Pálffy, Erdődy családoknál a grófi cím adományozásakor,
ahol is a cím adományozása már egy korábbi jogállapot
megerősítéseként van feltüntetve. Átmenetet képezve a szokásjogban
és a köztudatban. Az elkövetkező időben már elfogadott
lesz az egész nemesség számára a bárói és a grófi cím
örökletes volta, sőt természetes lesz a főispáni hivatal örökös
adományozása is.
Az összefüggések áttekinthetősége miatt egy kissé
vissza kell ismét tekintenünk az államalapítás korához.
Az udvari
és országos főméltóságok Szent István
király és az Árpád-házi királyok korában: a nádorispán,
latin nevén „palatinus comes”, az udvarispán, latinul
„curiális comes”, ebből a hivatalból lesz idővel a „iud
curiae”, vagyis az országbíró országos méltósága; a királyi
ménesek főfelügyelője, a főlovász, melyet latinul „agazo”,
vagy „senesal”, máskor meg „mareshal” neveken is neveztek;
a főpohárnok, latinul „pincernar”, vagy másként
„buticular”; a főétekfogó vagy asztalnok, latin nevén
„dapifer”, másképp „infertor”; és a „tavernar”, magyarul
a tárnok, vagyis kincstartó. Ide számíthatjuk még az erdélyi
gyulát, az erdélyi vezért, amely rangból lesz később, szlávosodott
nyelvhasználatban a vajda.
(Vajda = vojvoda, mely szó a vojna = had, háború és vogyit =
vezet szavakból épül fel. Így lesz vojvoda = vajda = hadvezér az
erdélyi gyula rangból. (A későbbi Árpád-korban a gyula, illetve
vajda tisztség helyett a gyakran már apja életében megkoronázott
trónörökös, az „ifjabb király” viselte az „Erdély hercege”
címet. Szent István király idejében Magyarország észak-nyugati
részén, a régi, Pribina morva herceg kormányzata alá tartozó
nyitrai fejedelemség területén, a későbbi Nyitra vármegye környékén
volt a királyi hercegek kormányzata alá tartozó nyitrai
hercegség, Szent Imre herceg pedig a „dux russiae”, vagyis az
142
oroszok, ruszinok vezére, hercege címet is viselte. (Alá tartoztak
a magyarországi ruszin hadak, amelyeknek a parancsnoka,
„mladikja”, Mladik rutén volt, aki a Duna szigetére telepedett le,
és Szent István királytól ott földet kapott adományként. Mladik
rutén a később Túrócban birtokos, Tarnóczy család őse.)
Később Szent László király is, mikor még Salamon
király élt (bár királynak az ország Lászlót tekintette), az
északi, nyitrai hercegséget, és a keleti Biharerdőt, valamint
Erdélyt birtokolta, mint a „hercegi részt”.
A főtisztek közé számíthatjuk még:
Az északi vármegyék helyén lévő „Zólyomerdő” ispánját,
a zólyomi erdőispánt, akit latinul „procurator Zolomienzis”
néven neveztek, továbbá az országos főtisztek közé számították
a horvát-magyar unió létrejötte után a horvát bánt,
majd később még a délvidéken létesülő újabb bánságok
bánjait.
Ezeket a délvidéki bánságokat időnként a királyi rokonsághoz
tartozó hercegek töltötték be, ilyenkor a bánságok
hercegségeknek
neveztettek. Így volt pld. IV. Béla idősebb
Margit leányának férje, Saint Omer Miklós a „macsói
herceg”. Ugyanakkor ugyancsak IV. Béla másik leányának,
Annának férje, Rasztiszláv csernigovi fejedelem, később
már macsói bánként megnevezve. A XII–XIII. században,
miután Horvátországot és Szlavóniát egy közigazgatás
alá sorolta be Kálmán király, ez időben Horvátország
bánságnak és Szlavónia hercegségnek neveztetett. Élén
időnként nem királyi herceg is betöltött hivatalbéli hercegi
tisztet, de csak, mint kormányzó és nem örökletes
herceg.
Visszatekintés a honfoglalás idejére:
A honfoglaló vezérek kapitányok voltak, ezért
birtokaik nem lettek hercegségek. Csak az uralkodó
Árpád nemzetség tagjai és közeli rokonsága, mint az
erdélyi gyulák viseltek hercegi címet. Koppány is az
143
Árpád nemzetséghez tartozott. A fejedelmi család tagjai
a kezdeti időszakban dukátusok, vagyis hercegségek
élén álltak. Ezeket Szent István sorban fennhatósága
alá vonta. Hercegi rangot a későbbi időben csak
az Árpádok viseltek.
De Kende néven nevezhettek „hercegi vérű” kevend,
kündü, kenéz, vezéri ivadékokat is. Mint ahogy a török
hatalmi területeken a későbbi időkben a „bej” vagy „bég” nemesembert
jelentett. A kende, kenéz szláv szóváltozata a
knyáz a lengyeleknél például később is hercegi vért jelentett.
A mohamedán geográfusok szerint a magyarok fölött
két főfejedelem uralkodott, s a kündü a kisebb hatalmú
főfejedelem címe volt.
A gyula vezéri, tehát nyugati értelmezéssel hercegi
rang volt. Bár Ipolyi Arnold püspök és történettudós szerint
a gyula = jila rang főpapi tisztség volt, a táltosok jósok
voltak. – Más állítások szerint a magyarok élére a kündü
mellé, a kazárok állítottak egy gyulát, vezéri, társfejedelmi
megbízatással. – Természetesen a vezér egyben
lehetett főpap is! A kazároknál a kagán csak névleges uralkodó
volt, a tényleges királyok az „isák” voltak, a ’jila megfelelői.
A „jila” vagy „Ila” király, uralkodó jelentésű is, az „il”
török szó birodalmat és népet jelent. Valószínűleg minden
törzsnek volt egy saját kündüje is, aki tán maga a törzsfő
volt. A fejedelem a fő-kündü volt! Ezért nevezték később
az erdélyi gyulák leszármazottait, vagyis Töhötöm vezér
utódait, a Gyulákat, az Aporokat a XIII. században
még Kán nemzetségnek, ugyanakkor az Ond vezértől
származó Kölcseyek másik ága, a Kende család is ezért
nevezi magát Kendének, minthogy Töhötöm és Ond
vezér is kündü = kende = kevend = kán volt. (Lehoczky
József megjegyzése) Megjegyzendő, hogy ugyanazon tisztséget
is nevezhették különböző neveken, mint például a horka
= karha, másként = kádár.
A kettősfejedelemséget keleten, japánban (Nipponban
= Nap országában; a szó is hasonlít a magyar Nap szóhoz!)
144
szintén megtaláljuk egészen a XIX. század végéig. Nem csoda,
hiszen a japánok is, nyelvészetileg is, az ujgur (ujgur = ugor =
ogur!) török népekhez tartoznak.
A Mikádó, a császár,a Napfejedelem”, szó szerinti jelentése:
„Mennyei kapu”, rangja megfelel a főkündünek, a nagykánnak,
kagánnak (kánok kánnjának), míg a vezér, a Sogun
= a Gyula rang megfelelője.
A japán sogunhoz visszatérve: bár a történelmi adatok szerint
a japán sogunátust 1180-ban alapította meg Minamoto
Yorimoto nagyúr (szül. 1147). De a kettősfejedelemség gondolatának
alapjai meg lehettek régebbről is, vagy csak a belsőázsiai
hatások éreztették hatásukat. A sogun méltósága megszűnt
Japánban a XIX. század végén.
Magyarországon a kettősfejedelemség intézménye
nyomaiban fennmaradt az Árpád-házi királyok idejében
is. Például: mikor Vak Béla apja, Álmos herceg a korona
és kard közül a kardot, a hercegséget választotta,
és az országban neki így a hercegi rész jutott. Vagy, mikor
Szent László volt a nemzet akaratából való király,
de ő nem koronáztatta meg magát a Szent Koronával,
míg Salamon, az unokatestvére élt, mivel Salamon egyház
által felkent uralkodó volt, ez időben László az országból
a hercegi részt uralta, mely az északi övezetből
és Erdélyből, valamint Erdélynek Bihar felé eső peremvidékéből
állt. Székhelye is ezért volt Biharvár, a későbbi
nevén Nagyvárad.
Az erdélyi vajda, az Árpádok idejében még: Dux;
több Árpád-házi trónörökös pedig, mint az ifjabb király,
Erdélyi Herceg rangja is a régi kettősfejedelemség
intézményének maradványa.
A székelyek fő királybírája is a régi Harka rang maradványa.
Ezért sorolták a későbbiekben is a székelyek fő-királybíráját
az országnagyok közé.

 

 

_____________________________________ 

Lehoczky József: Magyar lovagkönyv, a feudalizmus kézikönyve - 2012

Kiadója: Novum Publishing GMBH A-7311 Neckenmarkt Rathausgasse 73.

 

Már nem a Novum Kiadónál van a szerzői és a forgalmazási jog!

 

 Magyar lovagkönyv : a feudalizmus kézikönyve / Lehoczky József

 https://mek.oszk.hu/25600/25646/

A Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható és letölthető! 

 

Oldal: 19. A grófi rang Magyarországon
MAGYAR LOVAGKÖNYV - A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE- Hit, Isten, Haza, Becsület! - © 2008 - 2026 - novella-vers.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat